Stephanie Mach: visszatekintés a belga juhászkutyák 2024-es cseh canicross-bajnokságára

2024. október 26.

Itt volt az őszi szezon csúcspontja! A verseny, amelyre a legutóbbi világbajnokság óta a legjobban vártam. Tudtam, hogy mindketten csúcsformában vagyunk, és van mit megmutatnunk. Már csak ki kellett hoznunk magunkból a versenyen. De ahogy az lenni szokott, sajnos vannak helyzetek, amelyeket nem tudunk befolyásolni, és ezúttal ez velünk történt meg.

A németországi O-SEE verseny utáni napon ortopédiai vizsgálat várt rám a bokám miatt (a duzzanat egy éjszaka alatt egyáltalán nem ment le, és minden lépést éreztem). A röntgen és az orvos ítélete után – pihentetés és legalább 3 hét futás nélkül – azt mondtam magamban: „ez nem lehet igaz”, csak nem dobom ki az ablakon azt a rengeteg edzést egy boka miatt. Ezért elmentem még egy fizioterapeutához is, aki zöld utat adott, ha a duzzanat 2 napon belül lelohad, a fájdalom elmúlik, és bokarögzítővel futok. Az utolsó pár edzés helyett, amikor mozgásban kellett volna tartanom a lábamat, csak feküdtem és pihentem, hogy esélyt adjak a bokámnak. Szerdán elmentem egy rövid kocogásra, megcsináltam a futó-ABC-t, és a bokám rendben volt – szuper, szombaton futunk!

Amire viszont tényleg nem számítottam, az az volt, hogy csütörtökről péntekre virradó éjjel elkapok egy gyomorvírust. Valakinek odafent volt humorérzéke… Komolyan meg kellett hát fontolni, hogy szombaton egyáltalán fussak-e, vagy inkább ne. 1 nap alatt 1,5 kg-ot fogytam, és teljesen kimerült voltam. Elhatároztam, hogy csak szombat reggel döntöm el, futunk-e Antéval, vagy sem. Szombat reggelre a vécére szaladgálásom kicsit alábbhagyott, és azt mondtam magamnak: akkor belevágunk. Hát, az egóm győzött, és belevágtam, ami végül nagy hiba volt.

Elrajtoltunk, és 500 m után tudtam, hogy az egész futás egyetlen nagy szenvedés lesz. Nem kaptam levegőt, nehéz volt a lábam, és nem tudtam felpörgetni. Borzasztóan sajnáltam, mert Ante hihetetlen teljesítményt nyújtott. Még vezényszavakat sem kellett adnom neki a kanyaroknál – pontosan tudta, merre kell futnia. Úgy futott, mint egy teljes gőzzel robogó mozdony, és kizárólag neki köszönhető, hogy egyáltalán célba értem. Sajnos csak a 8. hely jutott nekünk, ami az egész canicross-pályafutásunk legrosszabb eredménye volt, és ilyen borzasztóan csalódottnak soha többé nem akarom érezni magam. Főleg a kutya miatt bántott, mert Antéban benne volt az első 3 hely, és nem érdemelte meg a 8. helyet. A tanulság számomra tehát így szól: „Soha többé nem futok betegen!” Antétól és a Farm Fresh csapatától nagyon bocsánatot kérek az idei cseh bajnokságon nyújtott teljesítményünkért.

Mindenesetre tapasztalatként fogom fel, amelyen át kellett mennem, hogy legközelebb tudjam: így nem. Ismerem az időinket, amelyeket futunk, és ismerem a bennünk rejlő lehetőségeket. Úgyhogy most már a következő szezont várom, amelyben hiszem, hogy kihozzuk magunkból, ami bennünk van. :)

Stephanie-ról és Antaiosról bővebben a Stephanie Mach oldalon olvashatsz.