Stephanie Mach: visszatekintés a 2024-es bovolonei FMBB-világbajnokságra

Az FMBB-világbajnokság nekünk, belga juhászkutya-tulajdonosoknak hatalmas esemény, és ebben a közösségben az egész versenyhetet sportünnepnek tartják. A bajnokság szervezői igyekeznek minden évben más országban megrendezni a versenyeket. Az egész város bekapcsolódik, így mindenki tud a versenyekről, és a rendező ország különböző vidékeiről is érkeznek emberek az eseményre. Az idei, 2024. április 26–27-i bajnokságot az olaszországi Bovolonéban rendezték.

Az FMBB-világbajnokság afféle kutyás olimpia, ahová az adott év legjobb versenycsapatai érkeznek a világ minden tájáról, és egyszerre több versenyszámban is versenyeznek (IGP, mondioring, agility, obedience, canicross, bikejöring, terelés, mentőkutyázás…). Antíkkal egyszer már indultunk az FMBB-világbajnokságon, 2022-ben Görögországban, és a hegyi pályán kiharcoltuk az 1. helyet és a világbajnoki címet. Óriási élmény és nagy öröm volt ez nekünk! Még abban az évben teherbe estem, így 2023-ban nem tudtunk elindulni, de annál jobban vártam az idei közös visszatérésünket.

Versenypálya az FMBB-n

Az FMBB-n a verseny mindig két futamból áll. Az első futam általában 5 km körüli, és a páros állóképességét teszi próbára. Másnap a 2. futam következik, amely kifejezetten sprint: mindössze 2 km, és természetesen a robbanékonyságot és az erőt hivatott próbára tenni. A két nap idejét összeadják, és az összesítésben leggyorsabb idő nyer.

Olaszországban a szervezők az egész pályát egy városi parkba helyezték, ahol a víz mentén vezetett. Úgy tekergették a pályát, hogy szinte minden talajtípus előfordult rajta, voltak benne éles kanyarok és hosszú egyenesek is, de rengeteg állat mellett is elfutottunk – a parkban dámszarvasok, pávák, kacsák és hasonlók karámjai voltak. Összességében, amikor bejártam a pályát, nagyon vártam a következő versenynapot. Éreztem, hogy fekszik majd nekünk Antíkkal.

Április 26.: az első versenynap

A szervező reggel 7 órától indította a rajtokat, ami tökéletes volt, mert így elkerültük a magasabb hőmérsékletet, amely nem tesz jót a kutyusoknak. Persze a rajt előtt pokolian izgultam, de közben vártam is. Ante is már reggel óta nagyon várta a versenynapot.

Antét rendesen megitattam, a verseny előtt megsétáltattam és bemelegítettem. Aztán én is elmentem egy gyors kocogásra, bemelegítettem, és megcsináltam a futó-ABC-t, hogy felkészítsem a lábamat a teljesítményre. A rajt előtt nőtt a feszültség, és már alig vártam, hogy elinduljunk, és lehulljon rólam az izgalom.

3, 2, 1, RAJT… Végre elindultunk, és már csak arra figyeltem, hogy pörögjön a lábam. Az első 2 km után láttam, hogy 3:10 perc/km-es tempóban futunk, és kicsit elbizonytalanodtam, kibírom-e ezt a tempót a végéig. Ezért úgy döntöttem, hogy kicsit lassítok, és inkább biztonságra futok. Ante 100%-osan koncentrált, és végig gyönyörűen húzott. Sikerült megelőznünk néhány előttünk haladó futót. Hátravolt az utolsó 1 km, éreztem, hogy ég a lábam, és Anténak is kezdett elege lenni. Ennek ellenére próbáltam biztatni, és a végén még rákapcsolni. Az utolsó 500 m a cél előtt – egy hosszú egyenes –, és itt a pillanat! Még egy utolsó biztatás Anténak, aki az utolsó erejét is beleadta a húzásba, én is próbáltam még felpörgetni a lábamat a célsprintre, és végre átjutottunk a célvonalon.

A teljesítménnyel és a 3:21 perc/km-es átlaggal elégedett voltam, bár sejtettem, hogy többet is kipréselhettem volna magamból. A pálya végül 4,5 km hosszú volt, és 15:19,37 perc alatt teljesítettük. Ante azon kevés kutya egyike volt, amelyek feszes pórázon futottak be a célba. Egy ideig vártunk az eredményekre, aztán kiderült, hogy az első futam után elcsíptük a 2. helyet! Végre fellélegezhettem, és a legnagyobb stressz végre lehullott rólam.

Elhatároztam, hogy a második helyet mindenekelőtt megpróbálom megtartani. Délután Antíkkal még bejártuk a második futam rövid pályáját, aztán már csak regenerálódtunk a második versenynapig.

Április 27.: a második versenynap

A második napon egy hajszálnyival kevésbé izgultam. Már tudtam, hol tartunk, és ami a sprinteket illeti, azokban nagyon bíztam magunkban. Most már az előző napi sorrend szerint rajtoltunk, így előzéstől már nem kellett tartani, inkább üldözéses verseny volt.

3, 2, 1, RAJT… Kifutunk, és én azonnal teljes fordulatszámon pörgetem a lábam, Ante is maximumon. 2 km-en nem féltem mindent beleadni, és megengedhettem magamnak, hogy az egész pályát végigsprinteljem. Futás közben nem volt idő az órámra nézni, csak koncentrálni és folyamatosan maximumon pörgetni a lábam. Befutunk a célegyenesbe, és még biztattam Antét, hogy az utolsó méterekig adjon bele mindent. A végén még gyorsítani is tudtunk, és ismét azon kevesek között érünk célba, akik teljes erővel húznak. Közvetlenül a célban kimerülten rogytam a földre, de közben óriási volt az örömöm is. Akkora, hogy meghatottságomban sírtam, olyan jól dolgoztunk össze.

Győztesnek éreztem magam, és bár a 2. helyen maradtunk, aranyként értékelem. A 2 km-t 5:59,92 perc alatt futottuk le, 3:00 perc/km-es tempóban, és az első helytől mindössze 4 mp-re voltunk. A második futamból semmit sem bánok.

Tudom, hogy a legjobbat hoztuk ki magunkból, és az utunk ehhez a teljesítményhez tényleg kemény munka volt. Hatalmas hálát és alázatot érzek Ante iránt, aki már sokadik szezonja mutatja meg újra és újra, micsoda kutya.

Köszönjük a Farm Fresh egész csapatának – nektek köszönhetően Ante minőségi táplálékot kap, amely megadja neki a szükséges energiát és erőt minden futáshoz, és nagyon várjuk az új szezont veletek, valamint a jövő évi portugáliai FMBB-világbajnokságot!

Stephanie-ról és Antaiosról bővebben a Stephanie Mach oldalon olvashatsz.