Stephanie Mach: visszatekintés a 2024-es őszi versenyekre
Nagykövetek · · Stephanie Mach
2024. október 6.: Canicross Panda Plus
Az idei őszi szezon első „edzésversenye”, amelyet főleg élvezni akartunk. A pálya 4 km hosszú volt, 60 m szintemelkedéssel, tehát nem volt teljesen sík. Az első 2 km folyamatos enyhe emelkedő volt, ezután egy egyenes szakasz következett a gerincen, majd ismét enyhe lejtőn futottunk le a célba.
Sajnos pár nappal a verseny előtt nem éreztem magam egészen jól, így fizikailag nem voltam 100%-os erőben. De Ante futás közben mindig sokat segít nekem, és persze most sem okozott csalódást. Részéről ismét rajttól célig teljesen feszes volt a kötél. Az emelkedőn végig gyönyörűen húzott, minden kanyaron átsuhant, mint a szél, egyetlen hiba nélkül, és stílusosan előzött. A 4 km-es pályát 14:07 perc alatt sikerült lefutnunk, ami végül egy szép második helyre volt elég. A célba érés után Ante élvezte a dobogót és egy szuper uzsonnát egy Farm Fresh konzerv formájában! Köszönjük. :)
2024. október 20.: O-SEE Canicross
Az idei szezon második versenye, amely nem egészen volt betervezve, de mivel gyönyörű idő volt, úgy döntöttem, hogy egy héttel a cseh bajnokság előtt elindulok a németországi O-SEE Canicross versenyen. Az O-SEE egyébként olyan szervezet, amely főleg terepfutóversenyeket rendez embereknek, és ebben az időpontban egy rövid, betoldott canicross-versenyt is tartott 3 és 6 km-es távon. Mivel a cseh bajnokság pályája 3,1 km, a táv kiválasztása egyértelmű volt – 3 km. A szintemelkedés ezen a versenyen már nagyobb volt, mint amit idén addig futottunk, de még így sem riasztott el a rajttól induló 100 m-es emelkedő. Ráadásul a verseny egy nemzeti parkban zajlott, így gyönyörű volt körülöttünk a természet. A versenyközpontban még egy nagyobb patak sem hiányzott, ahol Ante a verseny előtt és után is lehűthette magát, ami gyakran hiányzik.
A versenyt elsőként kezdtük, így nem kellett előznünk. Ante munkája a húzásban teljesen hibátlan volt, és az egész 1 km-es, 100 m-es emelkedőt felvágtatta, anélkül hogy egyáltalán eszébe jutott volna ügetésre váltani. Az ezt követő lejtőt már lazán élveztük. Csak én akasztottam be a lábamat a végén, a cél előtti utolsó 600 m-en egy tuskóba vagy egy nagy kőbe, így az esés nagyon kemény és kellemetlen volt. Szerencsére a bokám erős fájdalma ellenére valahogy sikerült újra futásnak erednem. Ezúton is bocsánatot kérek Antétól, hogy a záró sprintet nem igazán élvezhettük. De ennek a kellemetlen élménynek ellenére is elcsíptük a remek 1. helyet!
Még meg kell említenem, hogy a versenynek egyébként nagyon kellemes hangulata volt, minden valahogy nyugodtan és nagyon lazán zajlott, és biztosan nem ez volt az utolsó terepfutóversenyünk. ;)
Stephanie-ról és Antaiosról bővebben a Stephanie Mach oldalon olvashatsz.